2015. november 30., hétfő

Tortaverseny

Még októberben kiírta Kricky a facebook oldalán, hogy halloween témában versenyt indít. Majd a második fordulóban is lesz egy téma, amit el kell készíteni azoknak, akik továbbjutnak.
Továbbjutottam, meg is lett a varázsszó: Vilmoskörte. Egyszerűen nem tehetek róla, nekem rögtön alkoholos formában jelent meg lelki szemeim előtt a feladat. Nem is nagyon tudtam volna magához a gyümölcshöz nyúlni, airbrush nékül szerintem nem lehet azt szépen megcsinálni.
Valós pálinkás üveget szerettem volna készíteni, bele is szaladtam egy régebbi Hollóházi butellába. Szerintem gyönyörű.. mármint az eredeti. Sajnos eredeti üveggel nem rendelkezem, képről készítettem el.
Természetesen kellett hozzá legalább 2 pálinkás pohár is. Valahogy a régi ünnepek hangulatát szerettem volna elkészíteni, a nagyinál a kis asztalon terítő, rajta sütemény és a nélkülözhetetlen párlat. Süteménynél is gondban voltam, ötletként megjelent a pogácsa, képviselőfánk.. de megint beleszaladtam abba a problémába, hogy azok is csak airbrush-sal festve szépek. Akkor jött a gondolat, ha már tortaverseny, miért ne lenne torta az asztalon...
Már hónapok óta ki szerettem volna próbálni a keresztszemes mintát tortán. Csak úgy nem állok neki semmi ilyennek, nekem ahhoz feladat is kell. Van négyzethálós anyagom, amit nagyon szépen bele lehet nyomni a masszába, de annyira kicsik voltak a négyzetek, hogy elképzelhetetlen volt számomra, hogy abból minta is kijönne. Elővettem a négyzethálós lapot, bejelöltem 3 mm-es kockákra, felrajzoltam rá a mintát és már lehetett is írókázni... vagyis lehetett volna, ha nekem itthon nem az 1-es csővég a legkisebb méret. Jött mentsvárként a celofán. :) Kevés volt itthon, kértem férjemet, szerezzen be nekem, hozott is 4 nagy ívet, mondván, nem szeretne hetente ilyenekért rohangálni :D
Feltekertem, leragasztottam és már készítettem is a mintát.... a mintánál még így is összefolyt egy kicsit, de a sormintánál  már nagyon szépen látszottak az x-ek.
Terveztem még, hogy a terítő szélén egy csipkeminta fut, de más soknak éreztem. Így, hogy eltelt már néhány nap, bánom, hogy nem készültettem. Lehet, hogy dobott volna még rajta. De úgy gondolom, így egy letisztult Sachert készítettem. :)


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése