Napraforgó /Sunflower/ tutorial

Így készítettem a Napraforgós tortához a virágot.

3 egyforma méretű gerbera/napraforgó formázóval, vastagabb (3-4 mm) virágot készítünk.


A szirmokat egy kés segítségével a középső részről levágjuk.



Homorítva vékonyítjuk, először a közepén, majd a széleken is, hogy hosszított, ovális formát kapjunk.





Erezzük az eszköz másik felével.


A fenti ívet csúcsosra, hegyesre formázzuk, az alsó részt pedig összefogjuk.


Egy korongot formázunk, az adja majd az alapját a virágnak,
A szirmokat úgy helyezzük a korongra, hogy oldalaik lazán érintkezzenek egymással.


A második sort az első sor 1-1 szirma közé tesszük.


A harmadik sornál is, az előző 1-1 szirom közé ragasztjuk szirmokat.


Egy domború, barna középrészt tegyünk a szirmokra. Fogpiszkálóval mintázzuk.
A szirmokat "borzoljuk" össze egy kicsit.



Porfestékkel árnyaljuk.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése